udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Braic Emilia

2009. január 28.

Feszültté tette a politikai légkört a magyar vezetők eltávolításának perspektívája. Az „etnikai tisztogatás” látható mindenütt. A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi szóvá tette, hogy a magyar intézményvezetők elleni „etnikai tisztogatás” a háttérben már kezdetét vette. Például az ő tisztségét a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei szervezete már kiszemelte egyik embere számára. – A versenyvizsga eredményét máris ismerni lehet, jegyezte meg az intézményvezető. Háromszéken még nem váltottak le magyar intézményvezetőket, de „készülnek rá”. A két kormányzó párt – a PSD és a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) – Szatmár megyei vezetői egyezményben rögzítették, hogyan osztják el egymás közt a helyeket. Csehi Árpád, a Szatmár megyei RMDSZ – és egyben a megyei tanács – szerint mindenképpen tárgyalni kell az igazgatói helyek megtartásáról. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nem tudott érdemben nyilatkozni arról, hogy várható-e igazgatócsere az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmények élén, a Maros megyei RMDSZ szervezete tárgyalásokat kezdeményezett a kormánypártok megyei vezetőivel. Bihar megyében sem lehet még pontosan tudni, kiknek kell távozniuk a megyei közintézmények éléről, jelezte Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. Aradon Király András megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, tárgyalni próbálnak a PD-L és a PSD helyi szervezeteivel arról, hogy a megye közintézményeinek vezetőségében megtarthassák a szövetség egyes tagjait. /Erdélyi magyar ómen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./ Politikai körökből értesültem, hogy leváltanak tisztségemből, sőt, már utódomat is megnevezték dr. Braic Emilia, maroshévízi orvos személyében – jelentette ki dr. Tar Gyöngyi, a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság igazgatója. Az új egészségügyi miniszter kijelentései alapján mintegy 20 százalékos létszámcsökkentésre számítanak az igazgatóságon. /Forró-Erős Gyöngyi: Leváltják dr. Tar Gyöngyit? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./

2010. július 28.

Árvíz pusztított Csíkszereda déli részén
Körülbelül 30 liter eső esett négyzetméterenként hétfőről keddre virradó éjjel Csíkszeredában, illetve a város környékén. A kiadós esőzés következtében ismét kiléptek medrükből a patakok, lakásokat, gazdasági épületeket, termőföldeket árasztottak el.
A jelentős mennyiségű csapadék miatt az Olt vízszintje is megemelkedett, de komoly gondot ezúttal is a kisebb patakok okoztak. A lehullott nagy mennyiségű csapadék rengeteg hordalékkal töltötte fel a patakok medreit, ezeket kézi erővel nem lehet kitakarítani, a vízügyi hatóság gépeit pedig lassan meghaladja a munka mennyisége. A hétfőről keddre virradó éjjeli esőzés főként Csíkszereda környékét érintette, itt körülbelül 30 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A sürgősségi esetek felügyelőségét tegnap reggel értesítették, hogy Csobotfalván mintegy 60 portát öntött el a víz, Zsögödben, pedig húszat. Utóbbi helyszínen az árhullám még a délutáni órákban is gondot okozott a patak mellett lakóknak. Egyes házakat teljesen elszigetelt a víz a külvilágtól, több a lakást elöntött. Dézsi Zoltán, egyik károsult szerint ez az elmúlt évek sokadik áradása, idén például már ötödik alkalom, hogy körülvette házát a víz. Ez alkalommal azonban befolyt a lakásba is, éppen a frissen felújított konyharészt tette tönkre. Az udvaron a gazda nem tudott közlekedni még magasított szárú combközépig érő horgászgumicsizmában sem.
„A gát építése után vált rendszeressé a jelenség 96 óta keményebb, de a problémák már 86-ban megkezdődtek, most az egész lakás elázott, gazdasági épületek kevésbé károsultak” - állította Dézsi, hozzátéve, hogy több beadványt fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak
fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak.
Néhány számmal odébb, egy idős házaspárnak szintén tíz centis víz öntötte el szobáit, a holmikat éppen, hogy sikerült a magasabb bútorok tetejére menekíteni. Asztalok, szekrények, ágyak álltak a vízben, a háziak az elárasztott tornácról figyelték szomorúan az elárasztott veteményest, amelyből csupán a fuszulyka-karók hegyei látszottak.
„Kell legkevesebb egy hónap, amíg minden valamennyire kiszellőzik, kiszárad. Tönkre ment az egész padló, újra kell padolni az egész lakást” – panaszkodott az idős házigazda, Páll Domokos.
A tűzoltóság szivattyúi dolgoztak, Ráduly Róbert Kálmán a megyeszékhely polgármestere a helyszínre sietett, a sürgősségi esetek felügyelőségének akciócsoportját vezető tiszttel megejtett gyors tanácskozást követően megindult a telefonálás. Hamarosan homokzsákos pótkocsi érkezett, gyorsan gát épült az áradat útjába, a jelenlevők igyekeztek menteni a még menthetőt. Az árvizekkel kapcsolatosan még egy hír: dr. Braic Emilia, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektusi kollégium ülésén kijelentette, hogy elegendő klórmész áll rendelkezésre a fertőtlenítéshez, ám az igazgatóságnak kimerült az üzemanyagkerete, így nem tudja a fertőtlenítőszert kiszállítani az árvíz sújtotta településekre. Ezért a polgármestereket várják az igazgatóság székhelyére, ahol átvehetik a szükséges klórmeszet, és útbaigazítást is kapnak arra vonatkozóan, hogy miként kell elvégezni a fertőtlenítést.
Hompoth Lóránd. Erdély.ma



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék